2019. május 17., péntek

Bemutató/Záró foglalkozások ovi-jógán

Megvolt a záró foglalkozásunk Kicsiknek és Nagyoknak is.A Szülők által küldött fotókból tudok képi összefoglalót küldeni💓🙏(Köszönöm a Szülőknek!!!!)





A relaxáció nagyon szép csendben zajlott!🙏Az éneket amit terveztem nem énekeltem,helyette amilyen színű kendőt választottak személy szerint elmondtam és mindenkinél megálltam egy picit a szélcsengővel.

A játékban saját maguknak kellett a kép alapján beállni a pózba!Ügyesen megoldották.Ezt azért mertem betenni,mert már 7.hónapja jógáznak és ezeket a pózokat gyakran eljógáztuk.Bár volt aki a Béka rajznál megakadt és kért segítséget béka pózra!Nem volt olyan póz ami nem szeretem póz,mindegyiket szívesen választották.Próbáltam az év során használt eszközeinkre építeni az órákat.Pici ízelítőt adtunk a Szülőknek egy-egy órából,most nem mese köré épült az óra,de minden órai elem úgy szerepelt ahogy azt a tematika előírja🙏


Volt Szülő aki beállt egy-egy pózra,relaxációra💓💓💓🙏🙏🙏

Itt testvérek is beálltak az órába.a lehetőséget óra előtt felkínáltam.Nagyon szépen ment,mindenki maga érzete alapján eldöntötte mikor és hogyan szeretne jelen lenni.nem volt zavaró.Volt Gyermek-Piciknél/Nagyoknál is akiknek szükséges volt az anya keze,az anyához hozzáérés!💓🙏


A Kicsik fegyelmezett bemelegítése nagyon-nagyon tetszett!!!

Az óra előtt nagyon igyekeztem szépen a sok eszközt elrendezni.A kicsik órája előtt ez sikerült is,de a nagyok órája előtt 10 percem volt erre,nagyon siettem és szerencsére már a tudatos fejben lévő dolgok segítettek,mert ilyenkor nincs idő arra,hogy gondolkozzam mi hogyan is legyen.Az órát ezért is volt nehéz terveznem-a sok eszköz miatt nagyon kell tartani az időt.És egy bemutató órán különösen.Minden terv szerint haladt,nagyjából a Kicsiknél a 20 percben volt a relaxáció a nagyoknál nagyjából a 28.perc körül és ez nagyon -nagyon jó!!!


A szőnyegem melletti "rend".A tévesztési lehetőségre sem ad okot.A Nagyoknál a fotózás pózok maradtak ki.A Kicsik óráján nem mertem az egy érzetet vegyünk ki és takarjuk le a szemünket-et....már nem "bírták"volna el.Én mindig tervezek a gyerekek éppen aktuális állapota a döntő az óra menetében!!!

A közös I'm Happy-a szülőkkel együtt énekeltünk!🙏

A jógaországból kilépésünk 3 Om-mal.💓

A Kedvelt Majmunkkal játék egy nyújtózó sorban,előre-hátra:)


Az I1m Happy képkockái...













Az óra világító dísze volt  a Napüdvözlet képsorozat.

Én is vittem ajándékot.Egy becsomagolt narancs ízű😊szőlőcukor volt mindenkinek,egy boldogság kő-mert mindig mondták miért nem vihetik haza óráról a követ amivel dolgoztunk:)))-és egy általam készített hűtőmágnes ami jógázó gyerekeket ábrázol szívecskében.


A szülőknek nyári mandala színezőt.

Az oviban dolgozóknak is jár a jelképes ajándék a sok segítségért,támogatásért!!!
És az én szívem megtelt szeretettel!!!!💓💓💓🙏🙏🙏

Nagyon hálás vagyok a sorsnak ezekért a gyerekekért!!!!
Köszönöm a lehetőséget a Szülőknek,a Vándor Óvoda Dolgózóinak,hogy mindig mindenben támogatóak voltak és segítették a munkámat!!!!És az Óvodavezetőnek aki végig hitt bennem és biztosította számomra ezt a lehetőséget hetente!!!🙏

Most amíg szünet lesz sem állok le.Szeretnék hospitálni más gyerekjóga oktatóknál is.
És én továbbra is járok szeretett jóga óráimra,mert a lassú fejlődést ott tapasztalom magamon is!

Kellemes,tartalmas,élményekben gazdag nyári szünetet kívánok!!!

Namaste!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése